Fonogram hírek

Kovács Kati-nap ma a fonogram.hu-n, a Sláger FM-en és a Sláger TV-n!

Kovács Kati legendás slágereit férfi énekesek álmodták újra női zenekari kísérettel

Népszerű magyar zenészek játszották újra a Fonogram-életműdíjas Kovács Kati legnagyobb slágereit egy vadonatúj videómixben, amelyben maga a legendás énekesnő is feltűnik!

2020 áprilisában Kovács Kati Fonogram-életműdíjat kapott, ám ahogyan a MAHASZ által odaítélt szakmai díjak kihirdetésére is online került sor, úgy az énekesnő tiszteletére készült produkció is videós formát öltött. Ugyanis az eredetileg színpadra tervezett közös zenélés résztvevői úgy gondolták, hogy a megfelelő tiszteletnyilvánítás nem maradhat el, ezért most egy videóban szólaltatják meg a művésznő meghatározó dalait.

Öt felejthetetlen Kovács Kati-sláger csendül fel egy négyperces egyvelegben Ember Márk, Heincz Gábor "Biga", Kontor Tamás és Szolnoki Péter előadásában Binder Norbert zongoristával kiegészülve. A "nemek fordított arányát" hivatott helyrebillenteni a rockercsajokból álló HolyChicks zenekar (Hunyadkürti Éva, Lahucsky Kriszti, Seprényi Fanni, Tiszai Vivien), akik elementáris erővel kísérik a fiúkat a nem mindennapi produkcióban.

A Fonogram szervezői 2020. június 4-én, csütörtökre a Sláger FM és a Sláger TV csapatával egy Kovács Kati-napot hoztak össze, amelynek keretén belül mind hangban, mind pedig képben debütál a "Kovács Kati Medley".

A program röviddel 9 után indul a Sláger Reggelben, ahol a Sláger FM műsorvezetői telefonvégre kapják Kovács Katit, majd egy rádiós dalpremier formájában be is mutatják a "Rock And Roller", az "Add már, Uram, az esőt", az "Úgy szeretném meghálálni", a "Nem leszek a játékszered" és a "Szólj rám, ha hangosan énekelek" című klasszikusokat tartalmazó frissen feljátszott slágermixet.

Ezt követően 16:55-től a Sláger TV műsorán nyilatkoznak a produkció résztvevői a Sláger Híradóban, ami után rögtön meg is nézhetjük az otthoni és stúdió helyszíneken rögzített videóklipet.

A csütörtöki nap zárásaként este 8 és 10 között a Sláger FM Sláger Ikon című műsorában hallhatunk beszélgetést Kovács Katival, ahol természetesen a Fonogram-életműdíjjal is elismert énekesnő bomba slágerei is megszólalnak.

Kövesd a Fonogram - Magyar Zenei Díj Facebook-oldalát friss hírekért!

A "Kovács Kati Medley" című hangfelvételben és videóban elhangzó dalok (a megszólalás sorrendjében):

  • "Rock And Roller" (szerző: Presser Gábor | 1974)
  • "Add már, Uram, az esőt" (zeneszerző: Koncz Tibor, szövegíró: Szenes Iván | 1972)
  • "Úgy szeretném meghálálni" (zeneszerző: Gábor S. Pál, szövegíró: Szenes Iván | 1979)
  • "Nem leszek a játékszered" (zeneszerző: Gyulai Gaál János, szövegíró: Hajnal István | 1966)
  • "Szólj rám, ha hangosan énekelek" (zeneszerző: Presser Gábor, szövegíró: Adamis Anna | 1974)

A Fonogram Respect Team 2020 előadói:

  • Ember Márk - ének, vokál
  • Heincz Gábor Biga - ének, vokál
  • Kontor Tamás - ének, vokál, gitárok
  • Szolnoki Péter - ének, vokál
  • HolyChicks:
    - Hunyadkürti Éva - vokál
    - Lahucsky Kriszti - gitár
    - Seprényi Fanni - basszusgitár
    - Tiszai Vivien - dob
  • Binder Norbert - zongora, billentyűs hangszerek



2020 - Tom-Tom Records

Hangszerelés, zenei rendező, hangmérnök: Kontor Tamás
Videóvágás: Kontor Tamás
Supervisor: Dorozsmai Péter

? Teteje