A nyári nyüzsgésből kellően kivette a részét a Fonogram - Magyar Zenei Díjas 4S Street. Kárpát-medence-szerte megfordultak a legfontosabb koncerthelyszíneken. Idén ősszel klubturnéval készülnek, amelynek első állomásai Debrecen és Kecskemét lesznek.
"A nyári pörgés már lecsengett, ezekben a hetekben minden energiánkat a harmadik lemez munkálataiba fektetjük. Fontos, hogy ebben az időszakban is megmaradjon a löket, ezért úgy döntöttünk, hogy klubturnéra indulunk. A Debrecen-Kecskemét turnéindítás nem véletlen. Legelső magyarországi klubturnénkat 2022 tavaszán szerveztük közösen a Blahalouisiana és Lóci játszik zenekarokkal, majd tavaly ősszel megismételtük azt. Mivel mindkét alkalommal ebben a két városban startolt a klubszezon, úgy döntöttünk, hogy idén sem lesz másképp. A közönség most először kaphat ízelítőt a harmadik lemez dalaiból. Ezekre a koncertekre már magunkkal viszünk néhány dalt az új lemezről, kíváncsian várjuk a reakciókat. Első körben Debrecent és Kecskemétet vesszük célba. A jegyek már
mindkét helyszínen fogyásnak indultak, már nagyon várjuk a találkozást" - kommentálta a hírt a zenekar.
A debreceni koncertre október 27-én, a kecskemétire pedig 28-án kerül sor.