Pályázati felhívás a Fonogram - Magyar Zenei Díj plasztikus díjtárgyának tervezésére és elkészítésére

 

  1. A Pályázat kiírója

Magyar Hangfelvétel-kiadók Szövetsége Közös Jogkezelő Egyesület (MAHASZ), 1113 Budapest, Harcos tér 5.

 

  1. A Pályázat célja

A MAHASZ pályázatot hirdet olyan, díjként szolgáló, sokszorosítható díjtárgy tervezésére és elkészítésére, amelyet évente, a Fonogram-díjazottak részére ad át.

A Fonogram - Magyar Zenei Díjat (a továbbiakban Fonogram-díj) a MAHASZ közgyűlése 1992-ben alapította a magyarországi hangfelvétel-kiadás kiemelkedő sikereinek és teljesítményeinek díjazására.

A Fonogram-díj célja, hogy elismerje a hangfelvétel-kiadás kiemelkedő sikereit létrehozó művészek és kiadók tevékenységét, valamint azokat a hangfelvételek előállításához szükséges tevékenységeket, - illetve azok művelőit - amelyek zenei életünket és a hangfelvétel-kiadást előre viszik, illetve olyan új és eredeti produktumokat hoznak létre, amelyek a szakma képviselői és a közönség előtt kiemelkedőnek minősülhetnek.

A MAHASZ a beérkező pályaművektől azt várja, hogy az aktuális zenei trendekre reflektáljon, miközben formája, üzenete időtálló.

(A korábbi díjtárgy itt megtekinthető.)

 

  1. A Pályázók köre

A Pályázatra olyan tapasztalt művészek jelentkezését várjuk, akik:

  • érdeklődnek a zene, a digitális zenei trendek iránt,
  • vállalni tudják a díj meghatározott példányszámú (15-20 db/év) elkészítését határozott ideig (5 évad), a hagyományosan tavasszal megrendezett Fonogram-díjátadóra.

 

  1. A díjtárgy terveire és elkészítésére vonatkozó kritériumok:
  • a tárgy legyen reprezentatív, emblematikus, protokoll helyzetben értelmezhető, sajtóközvetítéseken jól azonosítható megjelenéssel,
  • a tárgy mérete: nincs megkötés, azonban az elkészült alkotásnak hordozhatónak és önálló elhelyezésre (polcra, vitrinbe) alkalmasnak kell lennie, a tárgyat egy átlagos erőnlétű személy képes legyen felemelni és biztosan megtartani,
  • a tárgy anyaga: nincs megkötés, minden olyan anyag felhasználható, amelyek alkalmasak masszív, tartós mű létrehozására,
  • a tárgy legyen strapabíró, törésbiztos, minimális sérülési kockázattal szállítható és tárolható, mind formájában, mind anyagminőségében időtálló,
  • a tárgy legyen alkalmas arra, hogy az adott Fonogram-díj kategóriájának megnevezése, a díj vonatkozási éve és a Fonogram-díj nyertesének neve valamilyen végleges technikával rákerüljön (pl. vésés vagy vésett plakett ragasztása),
  • a tárgy legyen megfelelően fotózható, fényképen és videófelvételen jól azonosítható,
  • előállítási költség: a 11. Pályázat díjazás pontban részletezett költségkeretnek megfelelő
  • a tárgy legyen sokszorosítható, újra legyártható legalább 15 darabos mennyiségben a megrendelést követő 30 nap alatt.

 

  1. A Pályázat tartalmi elemei

Pályázni a pályázathoz kapcsolódó, alább részletezett dokumentumokkal, valamint a tervezett díjtárgy elektronikus (3D) modelljével és/vagy elkészített makettjével lehet.

A pályázati dokumentáció részei:

  • egy innen letölthető kitöltött és aláírt részvételi nyilatkozat a szakmai végzettség/tapasztalat megjelölésével
  • koncepcióterv az alábbi tartalommal:
    • a tárgy szöveges koncepciója
    • tervlapok és látványtervek
  • kivitelezési terv az alábbi tartalommal:
    • a tárgy szöveges koncepciója
    • tervlapok és látványtervek
    • 3D látványtervek

A dokumentáció formátuma: egybefűzött PDF kiterjesztésű dokumentum.

 

  1. A Pályázat benyújtásának módja

A Pályázati dokumentációt e-mailben, fizikailag megvalósult pályamű (makett) esetén - a koronavírus-járvány okozta korlátozások miatt előzetes egyeztetést követően - postai úton is kérjük benyújtani az alábbi elérhetőségeken:

  • e-mail-cím: info@mahasz.hu
  • postacím: Magyar Hangfelvétel-kiadók Szövetsége Közös Jogkezelő Egyesület (MAHASZ), 1113 Budapest, Harcos tér 5.

 

  1. A Pályázat benyújtásának határideje

A Pályázat beérkezésének határideje: 2021. január 25.

 

  1. A szellemi alkotásokhoz fűződő jogok

A nyertes Pályázó esetén a szellemi alkotáshoz fűződő jogok a nyertes Pályázó és a MAHASZ között kötendő kivitelezői szerződésben kerülnek meghatározásra, de az elkészült tárgy kizárólagos felhasználási joga a MAHASZ-ra száll át.

 

 

  1. A Pályázat elbírálása

A beadott pályázatokat szakmai és a MAHASZ-t képviselő vegyes zsűri bírálja el.

 

  1. A zsűri tagjai:
  • Vizi Kata, művészeti vezető, Ybl Budai Kreatív Ház
  • Gálhidy Péter, Munkácsy-díjas szobrászművész, művésztanár, Magyar Képzőművészeti Egyetem
  • Lipóczki Ákos Levente DLA, rektori megbízott, egyetemi docens, Moholy-Nagy Művészeti Egyetem
  • Szűts László, a MAHASZ elnöke

 

  1. A Pályázat díjazása

A Pályázat nyertese 5 Fonogram-évadra szóló (kb. 15 db/évad) megrendelést kap, amelynek keretében, a győztes munka sokszorosításaként az első évben, tervezetten 2021. márciusig kb. 30 darab, utána 3 évadon át kb. 15-15 darab díjtárgy elkészítését várjuk. Az elkészült díjtárgyak költségkerete darabonként bruttó 100.000 Ft. A Pályázat által körülírt projekt összértéke kb. 7.500.000 Ft.

 

  1. Kapcsolat

MAHASZ | info@mahasz.hu

 

? Teteje