JÖN! JÖN! JÖN!
Fonogram 2013
Az esemény helyszíne: Millenáris Teátrum
Időpontja: 2013. június 2.
Nevezés:
A nevezés lezárult.
- A Fonogram - Magyar Zenei Díjra BÁRMILYEN, AZ ELŐZŐ KÉT NAPTÁRI ÉVBEN MEGJELENT KIADVÁNY NEVEZHETŐ
- Szerzői kiadású albumok és kiadók által gondozott megjelenések egyaránt nevezhetőek
- Nevezni minden kategóriában hivatalosan megjelent, kereskedelmi forgalomba került albumokat lehet, kivéve:
- Az "év elektronikus zenei produkciója" kategóriában nem szükséges album megjelenés, itt maga a produkció nevezhető az elmúlt évi teljesítménye alapján
- Az "év felfedezettje" kategóriában sem szükséges album megjelenés, ellenben itt csak olyan előadó nevezhető, akinek vagy amelynek még nem jelent meg lemeze, sem szólistaként, sem együttes tagjaként. Együttes esetében feltétel, hogy a tagok korábban sem mint szólisták, sem mint más együttes tagjai nem jelentettek meg lemezt, illetve amennyiben közreműködtek valamely album létrejöttében, úgy ez a közreműködés őket nem tette ismertté - Egy album csak egy kategóriába nevezhető
- A "felfedezett" kategóriába nevezett előadó aktuális albuma (ha van ilyen), nevezhető a megfelelő stíluskategóriába is
- A nevezéshez szükséges megadni:
- az előadó nevét
- az album címét (kivéve az előbbi két kategóriában)
- a kiadó nevét (ha szerzői kiadás, akkor ezt),
- a kategóriát, amelybe az adott nevezés történik - A nevezés regisztráció után, működő e-mail cím megadásával, majd az erre a címre érkező levél validálásával lehetséges.
- A nevezéshez szükséges továbbá a kiadvány egy példányának elküldése postai úton a MAHASZ címére (1113 Budapest, Harcos tér 5.), vagy a kiadvány (teljes zenei anyag + borító) eljuttatása fájlküldő rendszer segítségével
- A nevezés(ek) leadása után a későbbiekben a már meglévő regisztráció segítségével van lehetőség további nevezés(ek) leadására is.
Amennyiben a nevezéssel kapcsolatban bármilyen kérdése van, azt az info@fonogram.hu címen teheti fel.
Új regisztráció Belépés regisztrált felhasználóknak
Nevezések leadása: www.fonogram.hu/nevezes