Fonogram hírek

Befutott Ótvar Pestis és FRANKO közös EP-je

Befutott Ótvar Pestis és FRANKO közös EP-je

Megérkezett a két fiatal raptehetség, a FRANKO művésznév alatt alkotó Bartha Zsombi és az Ótvar Pestisként ismert, Fonogram - Magyar Zenei Díjas Olasz Patrik közös EP-je. A srácok FRANKO és SilkSilver közös lemezén kollaboráltak először, és a "felkelek/rappelek" után szinte azonnal körvonalazódott bennük az újabb közös munka ötlete, aminek következő állomása a nemrég debütált "REMÉNYÜNK A BAJ" volt. Majd hihetetlen gyorsasággal pakolták össze a legfrissebb, hatszámos anyagot, ami a "TÚLÓRA" címet kapta.

A fiúk semmilyen értelemben nem zárták magukat keretek közé az EP-t illetően. A producerek listája változatos - ONE-AB, Sickra, WaTa, Kapitány Máté és FRANKO állandó társa, SilkSilver neve is feltűnik a lemezen. Gyakorlatilag az összes szöveget egy helyen, egymásra reflektálva írták, és semmilyen kitűzött koncepciót nem akartak követni az alkotás során: "Koncepcióban egyáltalán nem gondolkoztunk. Ez azért volt jó, mert minden szöveg könnyebben és spontánabban jött, sokszor váltogatjuk a sorokat. Ráadásul mindig más producer volt, az ő vibe-jukat a magunkéra formáltuk, és így tök egyszerűen készültek a trackek" - árulta el Ótvar Pestis.

A dolgok természetessége mellett volt viszont egy szempont, amire nagy hangsúlyt fektettek, mégpedig a "TÚLÓRA" hosszára. A két rapper kezdettől fogva egyetértett abban, hogy egy rövidebb, EP hosszúságú anyagot szeretnének készíteni nagylemez helyett: "Mindketten csak ezt a rövid időszakot szerettük volna feldolgozni, meg megélni a pillanatot. A dalok is ezért jöttek ilyen könnyen egyébként" - tette hozzá Patrik. "Ez egy EP hosszúságú, mixtape jellegű dolog lett. Nem függnek össze a felvételek, igazából csak egy boldog együtt zenélésnek a végeredménye az egész" - erősítette meg FRANKO.

FRANKO és Ótvar Pestis ősszel közös turnéra is indul, ami során hat vidéki helyszínre látogatnak el, végül pedig a Turbina nagytermében tesznek koronát közös projektjükre november 23-án. "Nagyon várom, mindig szerettem volna így bejárni az országot, és tök jó, mert más helyekre megyünk, mint mondjuk Marcikával (Pogány Induló). Láthatok új helyeket meg új embereket. Kíváncsi vagyok, hogy hogy fogják az emberek a lemezt fogadni, de szerintem nem lesz gond” - mondta Ótvar Pestis.

Hallgasd meg a kiadványt ide kattintva!

Kiemelt kép: Karmatik Photos

? Teteje