A "Daddy Said No" a San Marinó-i Eurovíziós Dalfesztivál első elődöntőjén debütált, és már a magyar közönség is bátran fogyaszthatja a képzelt vagy valós zsarnok apáról szóló dalt, áll a Fonogram - Magyar Zenei Díjas zenekar sajtóközleményében.
"Március 6-án még lesz egy koncertünk, mielőtt eltűnünk befejezni a lemezünket. Gyertek!" - írta a Fonogram - Magyar Zenei Díjas csapat a közösségi oldalán.
Egy videóklip kíséretében hivatalosan is megjelent Raul "Ciao! Ciao!" című felvétele, mellyel az énekes A Dal 2025 című showműsorban is szerepel.
Raul tavaly Nótár Mary oldalán a "Van pénzem, de!" című szerzeménnyel győzedelmeskedett a Fonogram - Magyar Zenei Díj hazai hagyományos slágerzenei kategóriájában.
Február végéig lehet jelentkezni a II. Palántaprogramra, amellyel a többszörös Fonogram - Magyar Zenei Díjas Carson Coma a pályakezdő zenészeket támogatja. A legígéretesebb anyagot beküldő zenekar ingyen veheti fel az első stúdiólemezét, számolt be az örömhírről a Recorder.
A Zaporozsec számára az előző két év a "L'amour Toujours", azaz a közönség szavaiból született slágerük óriási sikeréről szólt, mely meghódította a rádiókat, és 2024-ben az év hazai hangfelvétele kategóriában Fonogram - Magyar Zenei Díjat is kapott.
Melyek voltak a legnépszerűbb slágerek a zenei streaming szolgáltatásokban, a rádiókban és a klubokban? Mely albumokat hallgatták a legjobban 2024-ben? Mindezt idén is megtudhatjuk az éves összesített slágerlistákból, amikben két 2024-es Fonogram - Magyar Zenei Díjas is az élen végzett:
Az ország egyik legismertebb zenekara, a Fonogram-életműdíjas EDDA Művek különleges unplugged koncerttel várja rajongóit: június 21-én a legismertebb slágereik akusztikus hangszerelésben szólalnak meg a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon, a produkcióhoz a debreceni Lautitia gyermekkórus is csatlakozik. A világszínvonalú kórus nemzetközi sikerekkel és díjakkal öregbíti Magyarország hírnevét.
"Egy lány, aki a dalaiban mesél magánéletéről, aki úgy csűri-csavarja a mondatokat, hogy mindannyian megtaláljuk magunkat a történeteiben. Kézen fog, és elvisz dalszövegeivel olyan helyekre, ahol már mindannyian jártunk, értjük és érezzük őt! Csibész, olaszos temperamentum, az X-Faktor egykori felfedezettje - a mai vendégem: Kocsis Paulina" - harangozta be a