Armin van Buuren immár egy évtizede az elektronikus zenei szcéna meghatározó figurája a nemzetközi színtéren, a magyar közönség pedig már többször is bulizhatott szettjeire, legutóbb például a 2019-es Balaton Soundon. A holland zenei producer és DJ hazai népszerűségét mutatja az is, hogy 2020-ban az ő "Blah Blah Blah" címre keresztelt szerzeménye nyerte el a Fonogram-díjat az év külföldi elektronikus zenei albuma vagy hangfelvétele kategóriában.
A trance legenda most egy feltörekvő torontói producerrel, AVIRA-val egyesítette erőit, így született meg közös daluk, a "Hollow", melyet egy londoni énekes-dalszerző, Be No Rain karakteres vokálja tesz teljessé. A track közelgő kislemezük előfutára, melyen további két szerzemény kap majd helyet.
Armin van Buuren saját bevallása szerint mindig is nagy rajongója volt a melodic techno/tech house szcénának, és úgy érezte, hogy ő maga is szívesen megmártózna ebben a hangzásban. AVIRA munkássága pedig tökéletesen illett ehhez a tervhez, ezért kereste fel a kanadai producert a közös munka reményében és most „nem is lehetne boldogabb” a végeredménnyel kapcsolatban. A céljuk az volt, hogy nem számít, hogy valaki a progresszív house, a melodic techno vagy a trance műfaj szerelmese-e, örömmel vegyen részt ezen az utazáson, ami betekintést enged a dance-zenék jövőjébe.
Hallgasd meg az új dalt, melyhez egy dalszöveg videó is érkezett: