A díjról 2007

A Magyar Hanglemezkiadók Fonogram díja
A díjak odaítélésének szabályzata

1. A DÍJ CÉLJA

A Fonogram díjat (Arany Zsiráf díj néven) a magyar hanglemezkiadás kiemelkedő sikereinek és teljesítményeinek, valamint a nemzetközi hanglemezkiadás Magyarországon kiemelkedő sikerű és értékű albumainak díjazására alapította a MAHASZ közgyűlése 1992 szeptemberében. A díj neve 2004-től kezdve Fonogram - Magyar Zenei Díj.

A Fonogram díj célja, hogy méltányolja a hanglemezipar kiemelkedő sikereit létrehozó művészek és kiadók tevékenységét, valamint azokat a hanglemezek előállításához szükséges tevékenységeket, - illetve azok művelőit - amelyek zenei életünket és a hanglemezkiadást előre viszik, illetve olyan új és eredeti produktumokat hoznak létre, amelyek a szakma képviselői és a közönség előtt kiemelkedőnek minősülhetnek.

2. A DÍJ FORMÁJA, MEGJELENÉSE

A Fonogram díj egy művészi kivitelű aranyozott mikrofon, illetve egy arany lemez, melyet a Fonogram díj képe díszít. A díjat minden győztes egy példányban kapja meg. A díjon szerepel a díj odaítélésének éve, a kategória megjelölése és a kategória győztesének neve. A díjazott alkotás létrehozásában közreműködők részére a zsűri oklevelet állít ki, a díj nyertesének kérése alapján és annak megfelelő példányszámban.

3. A FONOGRAM DÍJ KATEGÓRIÁI

A Fonogram díjat az alábbi kategóriák győztesei kapják:
az év hazai rock albuma
az év külföldi rock albuma
az év hazai modern rock albuma
az év külföldi modern rock albuma
az év hazai pop albuma
az év külföldi pop albuma
az év hazai jazz albuma
az év hazai világzenei albuma
az év hazai dance vagy electro albuma
az év külföldi dance vagy electro albuma
az év hazai szórakozató zenei albuma
az év hazai rap vagy hip-hop albuma
az év külföldi rap vagy hip-hop albuma
az év hazai gyermek albuma
az év felfedezettje
az év dala
Az 1.-15. számú kategóriákban a díjat az albumot létrehozó előadóművész illetve együttes kapja, az év dala kategóriában a dal szerzőit is meg kell említeni.

4. A DÍJ ODAÍTÉLÉSE

a. A nevezés

A 3. pontban felsorolt 1.-15. kategóriákban minden, a díj odaítélésének évét megelőző két naptári évben Magyarországon megjelent album nevezhető a díjra, az albumot előállító hangfelvétel kiadó által, a díj odaítélését megelőző naptári évben értékesített - tehát kiszámlázott és csere- vagy visszárujoggal nem terhelt - példányszám megjelölésével. A nevezett albumokat a MAHASZ titkárságon az eladási példányszámok alapján sorrendbe állítják és az elért helyezésnek megfelelően lineárisan pontozzák.

Egy-egy album csak abban a kategóriában nevezhető, amelybe a kiadó az albumot annak megjelenésekor, a slágerlistára kerüléshez szükséges lejelentésben besorolta. Amennyiben az album a slágerlistán nem szerepelt, úgy a nevezéskor kell a kiadónak meghatároznia, hogy az adott albumot melyik kategóriában kívánja nevezni. Egy album, csak egy kategóriában nevezhető (kivéve a "felfedezett" kategóriában nevezett albumokat, amelyek nevezhetők a megfelelő stíluskategóriába is).

Nem nevezhetők sem válogatás, sem "Best of" lemezek, valamint olyan albumok sem, amelyek a megelőző évben valamelyik stíluskategóriában bekerültek az öt jelölt közé. Jelen szabályzat szempontjából válogatás lemeznek minősül minden olyan album, amely lejátszási idejének legalább felében olyan hangfelvételeket tartalmaz, melyek más, korábbi albumokon megjelentek már.

Az év hazai dala kategóriában a díj odaítélését megelőző év "Editors' Choice" TOP 40 Rádiós slágerlisták összesítésének első húsz helyezett magyar dala, valamint a Kislemez Top 10 és a Dance Top 40 éves összesítésének legjobb egy-egy magyar dala kerül a jelölőbizottság elé. Az év hazai dala kategóriában első ízben külföldi előadóművész előadásában rögzített és nyilvánosságra hozott dalok hazai előadóművész előadásában újrarögzített változatai nem szerepelhetnek, tekintet nélkül arra, hogy a dalt eredeti nyelven vagy magyar nyelven adja elő a művész.

b. A jelölési eljárás

A kiadók által nevezett albumok listáját a kétszáz fős Jelölőbizottság tagjai kapják meg. A kétszáz fős Jelölőbizottságba a kiadók szavazatai alapján kerülnek be zeneipari szakemberek, újságírók, zeneszerzők és szövegírók valamint előadóművészek.

A Jelölőbizottság minden tagja minden kategóriában egy albumra szavazhat, ez azonban nem lehet olyan album, melynek létrehozásában az általa képviselt cég vagy ő személyesen is közreműködött. A szavazás elektronikus úton, online formában történik, a www.fonogram.hu/szavazas weboldalon. A jelölőbizottság tagjai a számukra kiküldött Email-ben generált jelszóval, illetve Email címűk megadásával tudnak belépni az oldalra, és adhatják le szavazataikat. Egy jelölőbizottsági tagnak csak egy alkalommal van lehetősége a szavazásra.

A jelölőbizottság által kapott szavazatokat a MAHASZ elektronikusan összesíti és az albumokat a szavazatok száma szerint kategóriánként sorrendbe állítja és lineárisan pontozza.

A kiadók által 2005-ben megszavazott, héttagú, állandó Fonogram Bizottság a kiadók által nevezett és a MAHASZ-nak fizikai formában eljuttatott kiadványokat meghallgatja, s ez alapján hozza meg felkészült, alapos döntését. A Fonogram Bizottság tagjai a nevezett kiadványok közül minden kategóriában megjelölik az általuk legjobbnak talált öt nevezettet. Az így kapott pontszámok összesítése után az albumokat a MAHASZ kategóriánként sorrendbe állítja.

A 3. pont 1.-15. kategóriáiban: Az album eladási adatok alapján szerzett pontszámát, a széles körű jelölőbizottság szavazatai alapján szerzett pontszámát, valamint a szűk, szakmai Fonogram-bizottság szavazatai alapján szerzett pontszámát, 1/3-1/3-1/3 arányú súllyal, a MAHASZ titkársága kategóriánként összesíti. Az év dala kategóriában kizárólag a jelölőbizottság, illetve a Fonogram Bizottság szavazatai alapján alakul ki a sorrend, 50-50%-os súllyal. A jelölési eljárás szabályszerű lefolytatását valamint annak eredményét közjegyző hitelesíti.

A kategóriánkénti összesítés alapján a kategória öt legmagasabb pontszámot elért albuma minősül a kategória öt jelöltjének.

c. A díj odaítélése

Az 1-14. kategóriákban: A kategóriánkénti öt jelöltet tartalmazó szavazó íveket a MAHASZ titkársága elküldi a Fonogram Bizottság tagjainak A Bizottság tagjai a kategóriánkénti öt jelölt közül egyre szavazhatnak a MAHASZ Titkársága által pontosan (nap, óra, perc) megjelölt határidőig. A határidő leteltekor a MAHASZ Titkársága összesíti a beérkezett szavazatokat. A határidő letelte után beérkező szavazatokat a MAHASZ Titkársága nem veszi figyelembe.

A Zsűri szavazatainak összeszámlálása közjegyző jelenlétében történik. Az eljárás eredményét tartalmazó, közjegyző által hitelesített iratokat a MAHASZ képviselője lezárt borítékba helyezi. Az eljárás eredménye csak a díjátadó ünnepség keretében és alkalmával hozható nyilvánosságra első ízben, az eredmények ezután publikussá válnak.

A 15. kategóriában: Az 5 jelölt közül a széles nagyközönség SMS-szavazás után választja ki a győztest. Az SMS-szavazás 2 héttel a rendezvény előtt kezdődik, részletei a www.fonogram.hu weboldalon találhatóak. A felsorolt 5 jelölt közül a szavazók az általuk legjobban kedvelt előadó kódszámának elküldésével szavazhatnak. A közönség számára a szavazatok számát illetően semmiféle korlátozás nincs. A szavazás a rendezvény végét megelőzően 1 órával zárul, az ezután érkező szavazatok már nem vehetők figyelembe. A szavazatokat az SMS-szolgáltatást nyújtó cég azonnal összesíti, és az eredményről megbízott képviselője útján, a sajtó és bármiféle nyilvánosság teljes kizárásával, kizárólag a MAHASZ erre felhatalmazott képviselőjét értesíti.

A 16. kategóriában: Az "év dala" cím győztesét az 5 jelölt közül a médiapartnerként közreműködő Danubius Rádió weboldalán (www.danubius.hu) keresztül, online szavazás formájában a széles nagyközönség választja ki. A szavazás lebonyolítása, technikai feltételei, lehetőségei és korlátozásai, valamint a Danubius Rádió által a szavazás és az esemény népszerűsítése érdekében nyújtott médiatámogatás részleteit a MAHASZ és a Danubius Rádió között kötött megállapodás tartalmazza.

5. Meghatározások

A díj odaítélésének szempontjából minden olyan formáció, amely nem egy szólistára épül - esetleg duó vagy trió, - együttesnek minősül. A felfedezettek kategóriájában első lemeznek számít a sajtóban nyilvánosságra hozott és/vagy hanglemezboltokban árusított kiadvány, tekintet nélkül a hanghordózó típusára.

Az ún. "felfedezett" kategóriában csak olyan előadó vagy együttes indulhat, akinek vagy amelynek még nem jelent meg lemeze, sem szólistaként, sem együttes tagjaként. Együttes esetében feltétel, hogy a tagok korábban sem mint szólisták, sem mint más együttes tagjai nem jelentettek meg lemezt, illetve amennyiben közreműködtek valamely album létrejöttében, úgy ez a közreműködés őket nem tette ismertté.

Best of lemeznek minősül minden olyan, egy előadóművész vagy együttes hangfelvételeit tartalmazó album, amely lejátszási idejének legalább felében olyan hangfelvételeket tartalmaz, melyek az adott előadóművész vagy együttes valamely korábbi lemezén már megjelentek.

Válogatás lemeznek minősül minden olyan album, amely lejátszási idejének legalább felében olyan hangfelvételeket tartalmaz, melyek más lemezeken korábban már megjelentek.

Külföldinek minősül minden olyan kiadvány, amelynek eredeti kiadása külföldön készült és külföldön jelent meg tekintet nélkül arra, hogy a kiadvány egyidejűleg vagy később jelent meg Magyarországon. A Magyarországon tevékenykedő, magyar állampolgár, de közvetlenül külföldi lemezkiadóhoz szerződött művészek lemezei hazai kiadványnak minősülnek.

6. Vegyes rendelkezések

Megosztott díj esetén a két díjazott a Fonogram díjat együtt veszi át. A zsűri sorsolás útján eldönti, hogy ki kapja meg azonnal a díjat, a másik díjazott díjáról a MAHASZ titkársága utólag gondoskodik.

A MAHASZ elnöksége minden évben, legkésőbb novemberben megállapítja, hogy kívánnak-e módosítani a díjazásra kerül kategóriákon. A MAHASZ elnöksége hagyja jóvá a szabályzatot, a gálaest programját, valamint a meghívottak listáját.

A díjazottak a Fonogram díj örökös tulajdonosai. A MAHASZ a Fonogram díjat jelképező műalkotást védjegyezteti, hogy a díj eredetiségét megőrizze és annak bármilyen modelljét, másolatát vagy egyéb formájú megjelenítését kizárólagos jelleggel a MAHASZ elnökségének jóváhagyása alapján lehessen elkészíteni és forgalomba hozni.

7. Záró rendelkezések

Az alábbi szabályzatot a Szövetség tagjainak felhatalmazása alapján a Magyar Hanglemezkiadók Szövetségének Elnöksége hagyja jóvá és annak betartását - mint a Szövetség egyik alapvető célkitűzését - minden tagja és a díjak odaítélésében kiosztásában közreműködő partnerének kötelezővé teszi. A MAHASZ tisztségviselői és ügyvezetése kötelesek a díjakkal kapcsolatos minden szerződést az előírásoknak megfelelően megkötni.

A MAHASZ Elnöksége ezen szabályzatot közzéteszi tagjai között és felkéri őket a díjak odaítélésével kapcsolatos feltételek biztosítására.

Budapest, 1992. november 26.

(Utoljára módosítva 2007. január 18-án)

? Teteje

Partnereink





 

Kapcsolat

Fonogram - Magyar Zenei Díj
Magyar Hangfelvétel-kiadók Szövetsége Közös Jogkezelő Egyesület

1113 Budapest, Harcos tér 5.

+36 1 3914200